Hírek
2025. nov. 3.
Horváthné Tischler Noémi
Élményekkel teli három hét Rzeszówban
Iskolánk végzős diákjai három felejthetetlen hetet töltöttek Rzeszówban, az Erasmus+ program keretében, ahol szakmai és kulturális élményekben gazdagodtak. A nemzetközi környezetben szerzett tapasztalatok nemcsak nyelvi és szakmai fejlődésüket segítették, hanem életre szóló élményeket és barátságokat is hoztak számukra.

Erasmus+ diák mobilitás Rzeszówban – élményekkel teli három hét
Iskolánk 13. T és 13. V osztályának tanulóival három hetet töltöttünk Lengyelországban, Rzeszów városában, az Erasmus+ program keretében. A fogadó szervezet, az INPRO nagy szeretettel és felkészülten fogadott minket: változatos, szakmai és közösségi élményekkel gazdag programot biztosítottak a diákok számára. Már az első napokban örömmel láttam, hogy tanulóink nyitottan, bátran és aktívan kommunikálnak a különböző országokból érkezett önkéntesekkel – mindezt magabiztos angol nyelvhasználattal.
Az első hét ismerkedő feladatokkal és városnézéssel indult, majd több szakmai workshopon vettünk részt. Liv, német önkéntes vezetésével a fenntartható turizmus témakörével foglalkoztunk, a diákok pedig csoportokban környezetbarát utazást terveztek az „Interrail” applikáció segítségével, amelyet angol nyelven be is mutattak. Délután Estafania, Mexikóból érkezett HR szakember tartott beszélgetést a szállodaipari gyakornoki lehetőségekről – diákjaink aktívan, érdeklődve kapcsolódtak be a témába.
Különleges élményt jelentett a kirándulás Łańcut városába, ahol a kastély és a hozzá tartozó lovarda, valamint a kocsi ház történelmi értékei mély benyomást tettek ránk. Délután a HOTEL SOKÓŁ**** szállodában szakmai bejárást kaptunk, ahol betekintést nyertünk egy modern hotel működésébe.
A második héten a diákok saját utazási iroda koncepcióján dolgoztak – arculatot, szlogent, profilokat és SWOT-elemzést készítettek, majd projektmunkaként prezentálták elképzeléseiket. A program része volt egy városnéző séta és a rzeszówi föld alatti múzeum interaktív kiállításának megtekintése is. Nagy szakmai élményt jelentett a Nestlé bébiételgyár látogatása, ahol teljes védőfelszerelést viselve a gyártás teljes folyamatát ismerhettük meg – sőt, kóstolóra is sor került.
A fogadó szervezetnél több országból – Portugáliából, Spanyolországból, Németországból, Olaszországból, Franciaországból és Írországból – érkeztek önkéntesek. Velük közösen dolgozva és programokon részt véve igazi nemzetközi kapcsolatok alakultak ki; a diákok közvetlenül tapasztalták meg a kulturális sokszínűség értékét. Külön emlékezetes volt, amikor meghívást kaptak egy helyi Halloween rendezvényre – nagy örömmel és élményekkel tértek vissza.
Az egyik hétvégén Krakkó történelmi városát látogattuk meg, ahol egy tartalmas és gyönyörű napot töltöttünk el. A második vasárnap pedig sporteseményen szurkoltunk a helyi röplabdacsapatnak.
A program részeként betekintést nyertünk a lengyel iskolák életébe is, két technikumot is meglátogattunk, különböző feladatokon keresztül ismerkedtünk meg a lengyel diákokkal és az oktatás menetével.
Az utolsó napok sem teltek eseménytelenül: gasztronómiai workshopon vettünk részt, programot szerveztünk egy étellel kapcsolatos fesztiválra, majd főztünk a helyi fiatalok klubjában – a lángos és a kakaós palacsinta nagy sikert aratott.
Három hét alatt a diákok látványosan fejlődtek: magabiztosabban kommunikálnak idegen nyelven, nyitottabbak a világra, és valós szakmai tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. A közösen megélt élmények, a beszélgetések, az együttműködések és az új barátságok mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az út felejthetetlen legyen számukra.
Örülök, hogy részese lehettem ennek a fejlődési folyamatnak, és láthattam, milyen sokat képes adni egy ilyen utazás diákjainknak.
Köszönjük az Erasmus+ program támogatását, a fogadó szervezet együttműködését és elkötelezett munkáját!
GALÉRIA
ERASMUS+ Lengyelország 2025. ősz
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakácsképzés indul Sárváron! 🍳
Csatlakozz a Sárvári Turisztikai Technikum 2026 szeptemberében induló képzéséhez, és építs sikeres karriert a vendéglátás izgalmas világában! Váltsd valóra gasztronómiai álmaidat, és sajátítsd el a szakácsmesterség minden csínját-bínját modern tanműhelyünkben, ahol a gyakorlat és az alkotás öröme áll a középpontban!
2026. jan. 29.
Róka Zsolt

Légy önmagad szakértője!
Szeretnél jobban kiigazodni az érzelmeid között és egy elfogadó, biztonságos közösségben fejlődni? Csatlakozz ingyenes, 8 alkalmas önismereti csoportunkhoz, ahol pszichológusok támogatásával, hozzád hasonló fiatalokkal beszélgethetsz a téged foglalkoztató kérdésekről.
2026. jan. 26.
Takácsné Horváth Ágnes

KözMag - Közéiskolások Magazinja
Új év, új lapszám: a KÖMAG+ reflektorfényében Molnár Tamás, Lengyel Johanna és a jövődet formáló továbbtanulás.
2026. jan. 14.
Takácsné Horváth Ágnes
