Hírek
2023. nov. 19.
Horváthné Tischler Noémi
Dubaiban jártunk
DUBAJBAN NEMZETKÖZI VERSENYEN KÉPVISELTÉK HAZÁNKAT ISKOLÁNK DIÁKJAI - Dubajban, egy nemzetközi diákkonferencián vett részt a Sárvári Turisztikai Technikum két diákja, miután megnyerték a Global Travel and Tourism Partnership által kiírt verseny magyarországi döntőjét. A háromnapos konferencián 12 nemzet vett részt, a diákok angol nyelven prezentáltak, karrier történeteket hallhattak a turizmusban dolgozó partnerektől és hotelt is látogattak.
KÉPVISELHETTÜK ISKOLÁNKAT ÉS MAGYARORSZÁGOT DUBAIBAN EGY NEMZETKÖZI TURISZTIKAI TALÁLKOZÓN
Felkészítő tanárként vehettem részt a Sárvári Turisztikai Technikum 10.T osztályos tanulóival, Basa Grétával és Kuti Valentinával egy nemzetközi turisztikai találkozón Dubaiban. Velünk utazott a Magyarországi Utazás és Turizmus Egyesület igazgatója, Vígh Viktor is.
A találkozót a Global Travel and Tourism Partnership (GTTP) szervezte, ami a világ 18 országában működő programokat fogja össze és minden évben meghirdeti a nemzetközi diákpályázatot. A program céljai között szerepel a diákok segítése az idegenforgalom területén való elhelyezkedésben, és átfogó képet nyújtani a hazai és nemzetközi idegenforgalmi üzletág lehetőségeiről és legfontosabb jellemzőiről.
A GTTP Research Award verseny hazai döntőjét megnyerve jutottunk ki az Egyesült Arab Emirátusokba, Dubaiba. A kutatás témája a „A reziliens munkaerő-építés és fenntartható turizmus” volt. A lányok Sárvár város négy szállodájában végeztek kérdőíves kutatást és készítettek igazgatói interjúkat, illetve egy turizmust népszerűsítő plakátot is terveztek. Prezentációjukat Dubaiban angol nyelven adták elő. Az angol nyelv nem okozott nehézséget a lányoknak, mindketten nagyon jól és bátran kommunikáltak, barátkoztak a többi nemzet diákjaival.
A három napos rendezvény során ellátogattunk a Dubai Frame elnevezésű kilátóhoz és múzeumhoz is és a találkozó részeként szakmai beszámolókat, karrier és szponzori bemutatókat hallgathattunk. Egy rövid szállodalátogatás is szerepelt a programok között, megismerhettük a kulisszatitkokat a Holiday Inn & Suites Dubai Festival City hotellel kapcsolatban, ahol megszálltunk.
A konferenciára a világ számos pontjáról érkeztek képviselők, így igazi kulturális sokszínűségnek lehettünk részesei. Brazília, Franciaország, Hong Kong, Egyesült Királyság, Dél- Afrikai Köztársaság, Nepál, Írország, Jamaica, Tanzánia, Omán illetve India diákjai képviseltették magukat, illetve Kenya és Kanada igazgatói voltak még jelen. Szakmai és személyes kapcsolatokat építettünk az országok képviselőivel, melynek köszönhetően betekintést nyerhettünk kultúrájukba, szokásaikba.
A záró gálavacsorán, mely a dubai 5 csillagos Marriott Hotel Al Jaddaf tetőteraszán került megrendezésre, átvehettük a részvételért járó elismerő okleveleket.
Felejthetetlen, életre szóló élményeket és tapasztalatokat, tudást és új barátokat szereztünk az út során.
Horváthné Tischler Noémi
Sárvári Turisztikai Technikum oktatója
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Turisztikai Világnap - Program
Célunk felhívni a figyelmet a turizmus fontosságára és politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági értékeire. Csatlakoztunk az Európai Fenntarthatósági Hét eseményeihez, és a konferencia programját a fenntarthatóság jegyében, a különböző globális kihívásokra reagálva állítottuk össze.
2023. szept. 19.
Takácsné Horváth Ágnes
Irány Dubai ✈
A GTTP (Global Travel and Tourism Partnership) által meghirdetett Research Award pályázaton három két fős csapat képviselte iskolánkat. Az idei évben kiírt téma a „Building a resilient workforce for a sustainable future” volt. A témához kapcsolódóan diákjaink kutatást végeztek, majd Győrben az országos döntőn prezentálták eredményeiket, ötleteiket a turizmus jövőjét illetően.
2023. okt. 1.
Horváthné Tischler Noémi
Kávézgattunk
"A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb."
2023. okt. 19.
Róka Zsolt